BEMER fizikai érterápia
A szolgáltatásomat az elmúlt hónapokban kibővítettem a BEMER fizikai érterápiával. A népszerűségének köszönhetően masszázsra új vendéget már nem is vállalok a következő hónapokban. Az eddigi vendégek fix időpontjait természetesen nem érinti ez a változás. Tehát a jövőben ezzel az érterápiával kapcsolatban tudok új érdeklődők segítségére lenni.
Szeretném minél több emberrel megismertetni ezt a szuper dolgot, hiszen én magam is rengeteg pozitív hatást tapasztaltam, valamint a már kezelt vendégeim is több jó visszajelzést adtak: pl. mozgásszervi fájdalmaik gyors csillapodásáról számoltak be.
De, mi is az a BEMER fizikai érterápia?
Ez egy orvosilag is elismert terápia, sok kórház is rendelkezik ilyen készülékkel. A Bemer egy orvostechnikai eszköz, ami a testünk legkisebb ereit, a mikroereket stimulálja. Annak ellenére, hogy ezek az erek mikroméretűek, rendkívül fontosak, főleg, hogy teljes érrendszerünk csaknem háromnegyedét ezek az erek teszik ki! Nekik köszönhető, hogy szerveink, szöveteink tápanyaghoz és oxigénhez jutnak, illetve általuk kerül elszállításra minden salakanyag.
MI VAN, HA NEM MŰKÖDIK MEGFELELŐEN A MIKROKERINGÉS?
A fent említett anyagcsere folyamatok nehézkessé válnak és ez korlátozza az adott sejt(ek) működését. Ebből könnyen érthető, hogy szerveink funkcionális állapotát nagyrészt a mikrokeringés határozza meg.
MI VÁRHATÓ A TERÁPIA HATÁSÁRA?
Ez természetesen abszolút az egyéni állapottól függ, de íme néhány általánosság:
- Nagyobb terhelhetőség, több energia
- Erősebb immunrendszer
- Jobb alvásminőség
- Gyorsabb regeneráció
A terápia segítséget nyújt:
- alvászavarok
- reumatológiai és mozgásszervi betegségek (arthrosis, arthitis, lumbago stb.)
- ízületi, az izomzat és a csontrendszer krónikus degeneratív megbetegedései
- keringési és vérellátási zavarok
- diabetes szövődményei (neuropathia, krónikus sebek, fekélyek)
- fülcsengés
- meddőség
- egyéb nőgyógyászati betegségek
- allergia, asthma
- sclerosis multiplex
- bőrbetegségek
- anyagcsere zavarok
- egyéb akut vagy krónikus panaszok
- sport vagy egyéb sérülés utáni rehabilitáció esetén.
Miért kezdtem el masszőrként foglalkozni a Bemerrel?
Röviden: Azért mert a működési folyamat lényegében ugyanaz mindkét terápia esetén, így magabiztosan merem ajánlani bármelyik vendégemnek. A hatásmechanizmus nagyon hasonló, viszont sokkal több problémára és gyorsabban tudok segítséget nyújtani, mint simán csak a masszázzsal.
És a hosszabb válaszom: Vendégeim többsége még biztosan emlékszik, hogy az első alkalmakkor rákérdezett: "igazából hogyan hat egy masszázs az izmokra?" Erre a válaszom mindig elég sokrétű, de ami igazán lényeges, az a vérkeringésre gyakorolt hatás.A kezelt területen a mechanikai ingerek hatására vérbőség alakul ki, hiszen olyan hajszálerek is aktív működésbe lépnek, amik amúgy rosszabbul működnek. Így a friss vérrel érkezik az oxigén és tápanyag, mindeközben pedig eltávozik az elhasználódott, salakanyagokkal teli vér. A hatás pedig:
- Felfrissült szövetek, gyorsabb regeneráció
- Végeredményként pedig az alap izompanasz gyorsabban csökken. A vendég jobban érzi magát a masszázs után.
NA, ÉS A BEMER?
Teljesen ugyanezt a folyamatot váltja ki a testben! Viszont, ez a TELJES TESTET, egyszerre kezeli. A bőr felszínétől, a belsőszerveken át, egészen a csontok belsejéig tudunk vele hatni.
A nagyon pici, úgynevezett MIKROEREK, a kezelés hatására működésbe lépnek, így minden sejt felfrissül.Azaz innentől jobban működik. Ezért segít a BEMER rengeteg panaszon.
Ha szeretnéd megismerni, hogyan működik a BEMER, jelentkezz be egy konzultációra.
A BEMER terápiás konzultációt a megfelelő figyelem és tanácsadás érdekében 60 perces szolgáltatásként bevezetem az alábbiak szerint:
- Az 1 óra alatt részletesen átbeszéljük a Te/családod egészségügyi állapotát minden fontos tudnivalót átveszünk a terápiáról (indikációk, kontraindikációk, hitek/tévhitek, technikai információk stb.), ezenfelül természetesen minden felmerülő kérdésre válaszolok a konzultáció alatt
- egyúttal egy próbakezelést is csinálunk
- szükség esetén (összetett esetekben) orvosi háttér biztosított
- részvételi lehetőséget kapsz egy online orvosi előadásra/konzultációra.
- A 60 perces konzultáció + kezelés díja 5.000 Ft.
- Miért érdemes kihasználnod ezt a lehetőséget?Mert, a legnagyobb érték az információ:
Személyre szabott tanácsokat kapsz
Nem jár semmilyen kötelezettséggel
Ez a 60 perc csak rólad szól, kérdéseidre és a megoldások megtalálására fókuszálva.
További információkért, részletekért keress bátran. A próbakezelést, konzultációt követően lehetőség van gép bérlésre, vásárlásra. Mindegyik esetben bármikor számíthatsz rám és mint BEMER szaktanácsadó, végigviszem a kezelési programokat, bármilyen kérdés esetén rendelkezésre állok.
https://bognar-mozsa-anita.bemergroup.com/
Bognár-Mózsa Anita
Bemer partner
0620 28 233 28